Nem érdekel, hogy párom négy napot a fővárosban hetyeg. Leszarom, mit csinál. Én se rokkanok már jobban bele egyedül a gyerekekkel levésbe.  Elmentünk ma elhagyott házakat nézni a faluban.   Megismétlem  több évvel ezelőtti romániai álomnyaralásomat, meg hiányoznak a múzeumok is, ahova sokáig bejáratos voltam.  Nézem a plafon alatti gerendákat, a vastag falakat, a falon hagyott patkót és feszületet, a kredencben eldugott angyalszobrokat.  Minden második álmom elhagyott, üres ház, inkább kastély, mint parasztház. Bolyongok benne, mint egy nyugtalan szellem. Egyébként tudatosan illuzionálok helyzeteket.  Megpróbálok tudatosan újra átélni múltbeli kellemes érzéseket. Próbálok minden erőmmel szabad lenni itt a beltenyészeti családon belüli fekvencek között.  Nagyobb a zártság, mint egy panelrengetegben.  Valamit tudok, ha ennyien ennyire nem szeretnek.  A jókat is üldözik, a megalkuvóknak, meg a talpnyalóknak könnyebb, de kevesebb az értelmük.