Egy depis lelki társam elköltözött, egy új szerzeményem, aki kicsit több mint fél éve kihúzott a szarból meg szintén gyűjtöget. De kívülállóként azért tudok okosakat mondani. Egy hónapig nem szedtem a benzodiazepamot, nem ittam. Azt vettem észre, hogy iszonyodom a víztől és az átöltözéstől. Viszont önfeledten tudtam kacagni saját magamon, mert szinte kívülről láttam az életemet. De aztán rájöttem, hiába a realista kacagás, ha nem tudom magam rávenni, h fürödjek, szóval három napja megint nyomatom a szorongásoldót.  A lupusz csúnyán égeti a bőrömet. Korábbi bűneim miatt most szó szerint ég a pofámon a bőr. Arra is kenhetem a szteroidot, meg szedek kinint is. Hozzám járnak már a cigányok is, mint egy patikushoz. Hasmenés? Aktív szén, kóla. Köhögés? Vöröshagymahéj. Meg elosztogattam a gyerekek köptetőjét, amit nem adtam be nekik, mert szerintem hülyeség a köptető, jobb az eukaliptuszolaj a párnahuzatra. Vajákoskodom. Mit csináljak. Megáldom a szikkadt kenyeret, amit odaadok rászorulóknak.  Munkanélküli a férjem. Az egyik legokosabb ember, akit ismerek. Én közfoglalkoztatott vagyok. Éljük fel a tartalékainkat és röhögünk bele a világba.  Sokkal tovább látunk, mint egy koncert, vagy nyaralás.  Előadásokra azért eljárunk, színvonalas műsorokat nézünk.  Mostanában kevesevvet agyalok költözködésen. Rosszabb perceimben hol apácának, hol arab feleségnek, hol angyalnak, hol sámánnak képzelem magam.  Szar annak, kinek bombázzák a házát. Én csak kussoljak. Világbékéért imádkozni bárhol lehet. Remélem, nők megmutatják a világ urainak, hogy a gyengédség és a befogadás nagy erő.