Blogolok az életemért. Ti nem is tudjátok, nekem milyen fontos ez a blog. Leírhatnám papírra a gondolataimat, de már annyira behálózza az én napjaimat is a világháló, hogy  zenehallgatás és újságolvasás közben egyszerűbb megnyitnom a blog.hu-t. Megint összevissza ver a szívem. Nem annyira vészesen, mint tegnapelőtt, de nyugtalanít. Bevettem még egy nyugtatót és meditációs zenét hallgatok. Jaj, Istenem, csak érjem meg a holnapot, hogy megvizsgáljanak és meggyógyítsanak.  Egyébként nyugodt vagyok. Tudom, hogy én csak egy porszem vagyok a sivatagban. Magamat annyira nem is sajnálom, inkább a családomért aggódom.  A fiam újra bepisil az oviban, elmondta az óvónőknek, hogy kórházban voltam. Féltem őket.  Napsütés kéne, virágok, tengerpart és egy új szív.