Mostanában alig ülök a gép előtt.  Leterhel a sok háziállat, meg egy hónapos képzésen is voltam, ami délutánba nyúlva tartott.. Nem lettem sokkal okosabb és barátom sem lett sokkal több.  Tegnap épp mondtam anyámnak, hogy vennék pénzért barátokat, hogy ne mindig egyedül kelljen kávéznom meg vásárolni.  Engem az se zavar, ha kihasználnak, csak szóljanak pár jó szót hozzám.   Néhány hete egy csomó van az egyik mellemben. Azt is meg kéne nézetnem. No para, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Rengeteget imádkozom.  Gyakorlom a nyelveken szólást.  Ekkora szomorúságból és magányból csak imádsággal lehet kikerülni.  Engedetlenek a gyerekek is, de nem akarok beszigorítani, nem akarom, hogy elszökjenek. Meg amúgy is. Csak azért, mert felnőtt vagyok, még nem biztos, hogy nekem van igazam.  Bár lehetne több erőm és lehetnék sokkal energikusabb.  Még a facebookon olvastam egy idézetet, hogy az embernek meg kell járnia a magány legmélyebb bugyrait, hogy megérlelődjön benne az igény, hogy mindenkire kiterjessze a szeretetét.   Hogy imádtam gyerekkoromban fodrászhoz járni, hogy néhány percig cirógassák a hajamat. Azt se bántam, ha mindig ronda rövidre nyírták, de nagyon jó volt ott ülni a székben. Valószínűleg másoknak is ugyanilyen jól esik az érintés.