Nem kellett volna benn maradnom egy rosszul működő kapcsolatban, nem kellett volna gyerekeket vállalnom.  De nem tudtam máshogy dönteni.  Nulla volt körülöttem a szociális védőháló. Frissen elvált, önző szülőpárossal a hátam mögött, akik meg sem osztották 20 éves lányukkal, hogy válni fognak.  Utólag tudtam meg. Azt is, hogy felosztották egymás közt a gyerekeket és én maradtam volna az alkoholista-skrizofrén apánál, anyám csak a nővéremnek rendezett be szobát az új lakásában. Pesten voltam egyetemista. Éppen felmondtam az albérletemet, hogy inkább hozzáköltözöm a barátomhoz, hogy ne jelentsek szüleimnek akkora anyagi terhet.  Akkor tudtam meg a válást.  Megértettem őket, de én ott lógtam a levegőben.  Hova mehettem volna, ha nem voltak barátaim és szakmám sem volt, hogy elmenjek dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy ez az idősebb pasi nem csak gondoskodott rólam, hanem rengeteg dologra megtanított, amit a szüleim sosem engedtek.  Ügyintézés, kocsivezetés, utaztunk, emberekkel találkoztunk, ami 19 év szobafogság után még úgy is élvezetesnek tűnt, hogy erősen alá voltam rendelve ebben a kapcsolatban.  Jobb volt, mint otthon, ami tulajdonképpen már nem is létezett.   Aztán megszoktam.