Nothing special. Rohadt sok kiütés . Diszkoid lupusz, vagy férges lennék?  Mi a francért működik annyira hibásan az immunrendszerem. A mellkasomról még a tömény szteroidos krém sem viszi le.  Nagyon unom már a betegségemet. Fellángolásról volt szó, amire gyógyszert szedek, ahhoz képest már fél éve nem múlnak a kiütéseim.  Türelmetlen vagyok már. Meddig még??  Jézusom, gyógyíts meg, hogy fel tudjam nevelni a gyerekeimet!  Ha kell, megbocsájtok én mindent! Sértést, megcsalást, csúnya nézést, hanyagolást, mindent, csak a nyitva hagyott ablakot nem., meg hogy a falugondnok kétszer is otthagyott a fagyban a három gyerekkel. Nem tudom megbocsájtani, de nem gondolok rájuk. Isten dolga a büntetés, nem az enyém, én csak elkerülni tudom az ilyen embereket, megváltoztatni nem.   Mosolyogni, lazítani-mert megpusztulok.   Ami rossz, arra még kevesebbet gondolni. Mindenki hibázik. A jót kell keresni. Mert a legtöbb ember azért jó.  Legalábbis bízom benne.  De nem fogok törekedni arra, hogy anyámmal puszipajtások legyünk.  Elfogadásra, megbocsájtásra törekedhetek, de amik megtörténtek, azokat hülye lennék elfelejteni.  Lassan el kell fogadnom, hogy ő akkor így tudta ellátni a velem kapcsolatos teendőit. De úgy érzem, sosem fogok már vele szoros érzelmi viszonyban lenni. Mint ahogy apámmal sem. Nem szabad rájuk haragudnom. Mert lehettek volna sokkal rosszabbak is. Én se vagyok tökéletes. De valahogy ők is a "kerülendő ember" kategóriájába kerültek nálam.  Mert egyszerűen nincs semmi pozitív kisugárzásuk számomra. Mert nem igazán követendő példák.  Vannak persze jó tulajdonságaik.  De valahogy fáj kijelentenem, de nem érdekelnek.  Különben főleg a pszichoszomatikus tüneteim miatt fontos ez a blog. Mert amíg írok, nem tűnik fel, hogy itt fáj, ott szúr, amott zsibbad. Délelőtt szokott valami miatt a legszarabbul  lenni.  Volt , hogy reggeli közben elfelejtettem egy pillanatra, hogyan kell rágni, nyelni.  Nem éreztem a nyelvemet. Ki kellett köpnöm a falatot. Reggeli félrerakva, nyugtató, séta a kertben, játék a gyerekkel és lassan elmúlt.  Tegnap a lábujjaim görcsöltek és a tüdőmből nem tudtam valamit felköhögni. Ma a fülem zúgott. De nem lehet mindennel orvoshoz menni. Biztosra veszem, hogy kialvatlan vagyok és ásványianyag hiányom van.  Magamat kell tudni megnyugtatni.  Ne kelljen minden nap inni, meg nyugtatózni.  Kezdek megnyugodni a papírfecni óta. Nem volt akkora sokk, mint például apósom nyitva hagyott ablaka.  Kezd bekerülni e cetli-ügy a leszarom mappába.  PErsze, az is természetes, hogy a fél számítógép le van titkosítva.  De berakom a leszarom mappába. Talán nem illegális hacherkedés, csak egy-két szép lány miatt, akik segítenek túlélni az életet. Túlélni tudni. Fontos.