Anyósom tántoríthatatlan, hogy jönni akar hozzánk tavasszal.  Nem muszáj engem elfogadni. Anyám hiába nem szól be  annyi dologért, de ő meg sohasem kezel/kezelt emberként. Nem avatott bele az életbe egyszerűen. Nem tudott életszeretetre nevelni. ÉS megbecsülésre sem. Nagyon sajnálom.  De, azon keresztül, hogy nem fogadnak el emberek, egyrészt kapok egy tükröt, milyennek lát a világ-nem, nem másoknak kell megfelelnem, de ha már a többedik embertől azt kapom, hogy undorító mocskos, és unalmas, nyavajgós vagyok, akkor  legalább tudom, részben miért nincsenek barátaim, normális emberi kapcsolataim, ami meg nagyon zavar.  Az én részemet, az én rendetlenségemet megpróbálhatom csökkenteni. Legalább azt, ami tényleg az enyém.  És többé nem utálni azt, aki ezt mondta rólam. És nem utálni magamat sem, aki ezt művelte, aki idáig jutott ok-okozati viszonyok tömkelege miatt. Békét kötni magammal és a rokonaimmal. Mily fájó. Miattuk, általuk jutottam ide részben.  De általuk teremtődtem is.  Jobban kell szeretnem.  Még ha be is kell magam nyugtatózzam, ha egyes emberekkel találkoznom kell személyesen. Ha rugdosom is a szekrényeket és a pálinkáspohérért rohanok, meg   zabálási rohamom lesz olvasva levelét, ami még most kivételesen nem is bántó.  Elfogadni könnyebben a változásokat. Hogy nőnek a ghyerekek, hogy nem csak az enyémek a gyerekek.......Igen, lehet, hogy úgy tűnik, hogy iszákos, vagy nyugtatózós vagyok, pedig szerintem nem.  Csak rájöttem, hogy nagyon kell egyfajta kiegyensúlyozottságra törekednem, a viselkedés kontrollálása, a dühkitörések, sírások, túlzott kiabálások megakadályozása nagyon fontos. Mert a kiegyensúlyozottság is egyfajta illúzionista kellék. Ami majd talán megteremti saját magát.  Ami belül, az kívül, ha van ilyen, akkor javulni fog minden. Az egész világ. Egyetemességre kell törekedni. Bántanak többen? Bocsássak meg nekik. Nem azért, mert az olyan trendi, mert illik, mert én tűnök okosabbnak általa. Dehogy. Hanem mert mindenki hibázik,  és hogy majd nekem is megbocsássanak-akár mások.  A megbocsájtás egyfajta alázat is. Meghajtom fejem  Krisztus előtt, hogy Ő sokkal nagyobb dolgokban megbocsjtott. Akár nekem is.Az ember az egy aggresszív állat. Egyik legnagyobb feladata uralni az aggresszióját. Az önaggresszióját is.  Már egy ideje a példaképeim csupa higgadt ember. PEdig a higgadt embereket is ugyanúgy megbánthatják sokszor, mint bárki mást. De ezen túl kell tudnia lépni.