Úgy, ahogy.  Barátnő helyett ide beszélek. Színészkedek egyébként. Játszom a finomat és a türelmeset. No meg a rendeset.  Identitászavarosként  mi a francot érdekeljen, milyen is vagyok valójában. Hát pontosan az van, hogy tartósan egyik sem. Minden változik állandóan. Nem kövülök bele az önsajnálatban. A mák teremtik a holnapot. Nem lehet kétszer ugyanabba a vízbe lépni. Épp ezért hiszek abban, hogy az emberek is változhatnak.  Soha nem leszek egy társasági ember, a férjem is örökké gyűjtögető marad-de lehetséges így is a harmóniára törekedni. Együtt nevetni, egymást ölelni, egymást tisztelni a rengeteg hiba ellenére is.  Aki a családtagjaival nem jön ki, mi esélye marad, hogy valaha is bárkivel megtalálja a közös hangot.  Vigyorgok.  Most már hetek óta nyugtató nélkül is. Az alkohol és a nyugatatók kiképeztek, mint színészt, hogyan elködösíteni a bántó gondolatokat.  Megtanulok lassan magamtól is felejteni. De legalább valaki már mondta rólam, hogy nekem sok emberrel ellentétben nem csak a szám, hanem a szemem is mosolyog. Egyébként érzem is.  Két napja a szteroidot sem szedem. Kiakadtam , hogy mennyire be akarnak vonni gyógyszerkísérletbe.  Hogy egy évig kapnék egy iszonyat drága gyógyszert. És egy év után?   Most a lelkemet kezelem.  Nem érdkel a nehezen betartható paleolit diéta sem.  Hány ember sokkal egészségtelenebbül táplálkozik, mint én, mégsincs ilyen komoly betegsége. Zabálják az eszkimók kenyér nélkül a húst, tömik magukba az olaszok a tésztát, az amerikaiak a cukrot-de ha amúgy boldog az életük, nem robbanak le 27 évesen.  Eltávolodtam Istentől, visszaszállt rám az átok, amit  gyerekkorunk megnyomorítóinak kívántam.   Most már tudom, hogy mikor öntudatlanul ártottak, egyszerűen csak kevés szeretet volt a szívükben, illetve kevés önbizalmuk volt.  Én nem akarom más emberek életét azzal tönkretenni, hogy úgy érzem, nem szeretnek eléggé. Igen, engem is szerethetnének, megbecsülhetnének jobban, de tehetek én róla, hogy a többi megnyomorított, elbizonytalanított ember nem tudja a szeretetét eléggé kifejezni felém. Én ezért nem utálhatom az embereket.  Inkább egy magasabb erő felé fordulok. Aki nem önbizalomhiányos. És feltétel nélkül elfogad engem is az összes hibámmal.  Ne mástól várjam a boldogságomat. Pedig mennyivel könnyebb lenne nekem, ha szüleim és a párom folyton biztatnának, megerősítenének minden jóban és szépben, ami meg is teremthetné magát részben. De akkor nem tanulnék alázatot, illetve más formában tanulnám az alázatot.  Sajnos, vagy szerencsére, még mindig a mottóm, hogy "Csakazértis!"  De kiszínezve, nem negatívan.  Annyit gyűlölködtem már önmagamra maradva.  Egyedül nem mentem semmire. Senki sem állt mellém.  Szeretni egyedül is van értelme viszont. A szeretettel nem érzem magam egyedül. Egy közösség részének érezhetem magam.  Úgy érzem, itt nem hibázhatok, itt nem lehetek túl kicsi és gyenge.   Ha egyedül érzed magad , főleg ha szenvedélybeteg is vagy, azt üzenem, kezd el szeretni!  Próbálj meg egy csomó mindent kicsit másként csinálni, másként szemlélni. Eddigi kudarcaid egy rossz alkalmazkodási mód eredményei.