Életem első állásinterjúja a megyeházán. Hát nem a hippi háromgyerekes anyuka kellett közfoglalkoztatott titkárnőnek.  De ottvoltam. Bízom benne, hogy valakinek éppen énrám lesz szüksége. Addig meg beülök egy kertésztanfolyamra, amíg ki nem dobják a folyton bepisilő, de egyébként végtelenül aranyos gyerekemet az oviból.  Isten szeret.  Hónapok óta tengelytöréses kocsival közlekedtem. A Szentlélek egybentartotta alattunk.  Érzem az energiát, a növekvő bizalmat. Büszke vagyok magamra. Ja és a lányomra, aki megnyert egy városi nyelvtanversenyt.  Néha eljárok a babtistákhoz és adjuk egymásnak a jókívánságokat.  Máskor bűnbánóan és szavak nélkül állok hosszan a pszichiátria mellett álló Szűz Mária szobor előtt. Aztán felsétálok a Kálváriához és a domb tetején az om mani padme om-ot mantrázom a madárcsicsergésbe feledkezve. Szeretek élni.  Oda se neki identitászavar, meg személyiségzavar.  Oda se neki farkas.  Áldás az irigyeimre. Áldás az ördögre. Áldás egoista ateistákra és népirtókra. Áldás Mindenkire. Mosolyogni bele a világba. Amíg tehetem.  Aztán majd odafentről.