Kiakadtam, mikor az autisták honlapján engem szidtak, hogy engem olvas valaki, hogyan nem kell élni, meg gyereket nevelni, illetve valaki azóta tiszteli a szüleit, amióta az én mocsokságaimba beleolvasott.  Hát gyakrabban fogok törölni.  Én terápiás céllal írok, tudom, hogy sok helyen csinálhatnám jobban a dolgokat, de egy őszinte és borderlein-gyanús emberrel már ne szúrjunk ki, hogy  bemocskoljuk egy másik pszichiátriai betegség honlapján.  Szóval hányok a statisztikáimtól, hogy a mocsár-, meg a napiszar.hu-n emlegetnek, meg még itt-ott anyáznak. Nem bírja a beteg lelkem ezt.  Én nem bírom a kritikát egy csöppet sem, mert nem vagyok egy egészséges személyiség, mert a környezetem is beteg (volt)és lenullázta az önbizalmamat.  Szóval ezért töröltem, ezért sem írok mostanában.  De látjátok, vonz a klaviatúra, panaszkodnék, életjelet adnék magamról az éterbe, de ezentúl még jobban meg fogom gondolni, miről.  Mert sokkal több a susmus, a kinevetés, a megalázás, a bunkóskodás, mint a barátságosság, az empátia. Hát persze, én is elmebetegkedni megyek fel a netre, nem dicsérni.  Unatkozó pasik szoktak csak jócsajokat pontozni....