Na, mégiscsak szeret az uram, mert elvitt a régen vágyott zalaszántói sztúpához. Hogy mennyire tetszett a gyerekeknek a sok kőszobrocska az ösvény szélén. A sztúpa éppen felújítás alatt, de gyönyörű volt így is, ahogy a lemenő napban megcsillant a domb tetején aranyozott csúcsa.  Beszélgettünk egy igazi indiai szerzetessel, nagyon jól tud már magyarul. Nagylányom ezalatt tíz kilométeres túrán vett részt. Tegnap a lyukas fogát is betömettük.  Egy kis hős volt. Visszatérve a buddhizmusra...szimpatikus a nagy békehírdetésük...nagyra becsülendő a vegetarijanizmusuk, amire én jelenleg még nem lennék képes, bár a bogaraktól és a pókoktól kevésbé félek,  már nem csapom őket agyon, ha a lakásban mászkálnak.  Szóval hogy a világbékéért van a sztúpa-ez nekem nagyon szimpatikus. Pont mostanában, mély nyomoromban és mocsaramban fogalmazódott meg bennem, hogy ne magamért imádkozzak, hanem mindenkiért, s jó volt oda is eljutnom. Előző életeim valamelyikében buddhista is lehettem, mióta van zsebpénzem, folyton füstölőket, meg szélcsengőket veszek...igaz, álomfogókat is, nem tudom, miért, de vonz a Kelet. Arra is, hogy római katolikus vagyok, csak azért vagyok  büszke, hogy Böjte  Csaba atyával egy hajóban evezek.  Egyébként kiráz a hideg a sok deuerolt hajú karót nyelt nyanyától, akiknek csak a hátát és az élre vasalt szürke gatyáját látom katolikus istentiszteletekkor. És azt vizslatják, én hogy vagyok felöltözve, a gyerekeim mikor nyikkannak meg.  Nekem van valami olyan fura beidegződésem is, hogy szeretek földön törökülésben ülni, kézzel enni és mezítláb lenni.  Szóval nem igazán a helyi katolikus nyanyák kedvence vagyok. Kivéve a szomszéd nénit, a helyi legmélyebb katolikust, aki már ismer, minden héten el is viszem kocsival a templomba, annyira jól esik, hogy mondja, hogy az Isten meg fog áldani ezért. Hinni. Kell. Ne csak alkoholba és betegségekbe meneküljön a nép. Akarjon másoknak is jót. Ámen.