Ma szabadnapos voltam. Megvettem a tavaszi cipőmet, meg fiamnak születésnapjára amit kért, beültem két templomba is, ettem egyet nyugiban a mekiben és élveztem a csöndet. Hosszú idő után a csönd volt a legnagyobb ajándék. Hogy volt pár órám, amikor nem nyaggattak, nem ordibáltak velem folyamatosan. Sétáltam az esőben. Annak örültem, hogy végre az eső esik, nem a hó és nem kell megfagyni. Felfedeztem két retro boltot. Jó társasága voltam magamnak. Már két hete nem dohányzom. Mintha máris szebb lenne a bőröm. Megálltam, hogy gyerekek nélkül, pénzzel a zsebemben ne vegyek se dohányt, se szeszesitalt. Azért a mekis teát kortyolgatva elgondolkodtam, hogy lehetne benne pár csepp igazi rum is, de most azt figyelem, mennyire befolyásolja az autoimmun betegségemet az alkoholmentesség. Főleg a hasmenést.  Ha szabadnapot szeretnék, csak azt kell mondanom, hogy templomba akarok menni, oda úgysem lehet gyerekkel menni.  Jó is ott ülni. Ott nem sürget senki és semmi. Megáll az idő. Csönd van. Kellemes pincehideg.  (Rend van.) Csernussal boroznék. És mosolyogva hallgatnám, szerinte mennyire elcseszem az életem. De azért egy-két dologban vitatkoznék vele. Hogy egyes embereknek a tartásért is mennyire meg kell szenvedniük. Hogy nem magától jön mindez. Hogy igenis van olyan ember, akit hájjal kell kenegetni, mert a saját édesanyja és a férje kíméletlenül őszinték voltak vele, az összes félelmüket és görcsüket belémplántálták és bennem látták az összes mocskukat és engem rugdostak-mert hagytam magam-és aki hagyja magát, az már nem is ember, igen, már értem, hogy nem szabadott volna hagynom. Azt hiszem, gyerekként nem tehettem mást. De most már nem engedem, hogy belém rúgjanak. Nem biztos, hogy mindig hárítani és védekezni tudok. De akkor meg nem szabad nagyon sérülnöm és évekig kattogni, meg sebeket nyalogatni. Nem lehetek gyenge. Bölcsnek kell lennem. A jó, az építő felé kell nyitnom.   És ha szerencsém van, ezzel még a rám támadóknak is segíthetek. Hogy merrefelé nézzenek. Hogy lássák, hogy máshogy is lehet. Görcsök, ordibálás, mások hibáztatása nélkül is.  Mostanában ilyeneken gondolkozom.