Nelly Furtadonak baromi erős lehet a kollektív tudatalattijából való előhívó képesség.  Szondi  Lipót könyveit olvasom nem egészen ebben a témában, inkább a káini bűnös természetről, de kiolvashatók belőle többgenereciósan ellentétesen ható  sorserők. Sanders asszony meglökött Jézus szeretetenergiájával egy előadáson, s sírógörcsöt kaptam utána. Megütött a hatalmas szeretetenergia.  Nem voltam kész abban a pillanatban a fogadására.  Pedig én is szeretnék gyógyító lenni. Néptáncra kellene járnunk párommal. Az is meggyógyítana minket.   Áttörni a lehetetlenség burkát.  Nem tudok megoldani a családomban bagatell dolgokat. Hát imádkozom nagy emberek nagy dolgaiért. Talán a sok jószándékból néhány parányi kis szikra-sziklát írtam, freudi elszólás-visszahull majd rám. Csókot a Putyinnak egy szép szőke lánytól, Teréz Anya védelmező csillagát Bill Gates udvara fölé. Jézusom, kérlek, jelenj meg minél több önös célú ember előtt, akik csak magukra gondolnak, szupergazdagok és a népek rabszolgasorba-kényszerítésére pályáznak, jelenj meg nekik, töltsd be szívüket a te szent szereteteddel!!!! Velem is leültél pálinkázni! Légyszi, vodkázz, meg szakézz pár fontosabb emberrel, élhessék át ők is a teljesség érzését, hogy szeretetben van a teljesség.

Mostanában alig ülök a gép előtt.  Leterhel a sok háziállat, meg egy hónapos képzésen is voltam, ami délutánba nyúlva tartott.. Nem lettem sokkal okosabb és barátom sem lett sokkal több.  Tegnap épp mondtam anyámnak, hogy vennék pénzért barátokat, hogy ne mindig egyedül kelljen kávéznom meg vásárolni.  Engem az se zavar, ha kihasználnak, csak szóljanak pár jó szót hozzám.   Néhány hete egy csomó van az egyik mellemben. Azt is meg kéne nézetnem. No para, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Rengeteget imádkozom.  Gyakorlom a nyelveken szólást.  Ekkora szomorúságból és magányból csak imádsággal lehet kikerülni.  Engedetlenek a gyerekek is, de nem akarok beszigorítani, nem akarom, hogy elszökjenek. Meg amúgy is. Csak azért, mert felnőtt vagyok, még nem biztos, hogy nekem van igazam.  Bár lehetne több erőm és lehetnék sokkal energikusabb.  Még a facebookon olvastam egy idézetet, hogy az embernek meg kell járnia a magány legmélyebb bugyrait, hogy megérlelődjön benne az igény, hogy mindenkire kiterjessze a szeretetét.   Hogy imádtam gyerekkoromban fodrászhoz járni, hogy néhány percig cirógassák a hajamat. Azt se bántam, ha mindig ronda rövidre nyírták, de nagyon jó volt ott ülni a székben. Valószínűleg másoknak is ugyanilyen jól esik az érintés. 

Jobban. Ismét le tudtam venni 2mg-ra a szteroidot. Nyomatom nagy adagban az inulinos probiotikumot és dupla adagban szedem a nyugtatót, mert néhány napja megint megkísértett néhány korty erejére az alkohol, s ismét a régi mizantropizmus vette át az uralmat felettem, meg sírógörcsöt kaptam és rengeteget zabáltam, úgyhogy úgy gondoltam, akkor inkább beszedem az eredetileg felírt mennyiségű szorongásoldót, mert sokáig elég volt a fele adag is.  Elkevertem valahová a Bibliámat, de tegnap krumplipucolás közben beszélgettem Jézus barátommal.  A vallásos gyülekezetben is összehaverkodtam két csajjal. Annyival egyszerűbbek és befogadóbbak, mint az átlag. Szorongjon csak anyám, ha a közelemben van, de én akkor is belenézek az emberek szemébe és merek szívességet kérni, mert én is jószívűen adok. Mozognia kell folyamatosan a jin energiának. Legyen rend, friss levegő, jó illat, adás-kapás. Keresem a kapcsolatot értelmiségi emberekkel, de szóba álok cigányokkal is. Bízok benne, hogy az őszinteségemmel meg az alakuló kapcsolataimmal fogok én még dolgozni a súlyos betegségem ellenére is.  Minden krónikus betegnek ajánlom, hogy szedjen vitaminokat és probiotikumokat, szorongásoldót és kezdjen el közösségbe járni és higgyen a saját értékességében és a gyógyulásában!

Mostanában sok bejegyzést nem mentettem élesbe, csak úgy irogattam.  Kisállataink születtek, betegek voltak a gyerekek, nem is nagyon értem rá írni.  Lelkileg viszonylag stabilan.  Túl egy altatásos bél-gyomortükrözésen. Tényleg nem lehetett érezni semmit, csak utána ahogy felkeltem, meg ettem, feszített a levegő.  Mintavétel eredményére várok, szemmel látható durva elváltozás nem volt. Mikrogyulladás, ételallergia még lehet.  Teljesen elfogyok. Próbálom a vallásosakkal tartani a kapcsolatot.  Nem győzök elégszer beutazni a városba. Egy hete megint nekitolattam a kapunak.  Nem erőltetek semmit. De mindent abbahagyni sem szabad.  Kicsit közönyösen, kicsit megfáradtan.

A babtisták kihúznak a depresszióból. Közös imák során akkora energiák szabadulnak fel, hogy csak na. Egymást segítjük, közösen kérjük csupa jó dolgokra a Mindenhatót és elmélkedünk a Biblián, éneklünk, dobolunk. Igen, ez hiányzott eddig, hogy valaminek én is részese lehetek, nem csak szemlélője, hanem alakítója is.  A védőnővel és a családsegítővel konzultációkat folytatok családunk depresszióból való kimenekítésén. Isten fogja a kezem.  Most nem azt mondom, hogy sose gyújtok rá, vagy sose hagyja el káromkodás a számat, de érzem a bőrömön a gondviselést. Vezetés közben mintha néha telelportálnék, az időérzékem kezd kiélesedni. A szellemektől és a földönkívüliektől már nem félek. Olyan megható, hogy férjem bescannelte faterom felmenőinek fényképét.  Húsvétkor róluk beszélgettünk. Jó érzés az ősökre emlékezni. Ha anyámnál járok, a kredencen lévő halottak fiatalkori képére valahogy úgy tekintek, mintha még mindig élnének. A három családállítás nagyon érzékennyé tett a velük való kapcsolatra. Áldás őseimre. Köszönöm az érzékenységet, a kíváncsiságot és befogadóképességet, amit örökül hagytak nekem.  A vallás adott egy komoly lökést az önbizalmamnak és képesebbé tett a szeretetre.  Isten kezébe helyezem a sorsom. Súlyos beteg vagyok. Marfan szindrómán is gondolkodtam mostanában, pont olyan szívhibám van, meg hogy nem tudok hízni.  A családom képtelennek tart, hogy valaha is dolgozzam. Pszichésen is. Meg az ő kényelmük miatt is.  Meg karma is. A dédim tanítóként végzett, de egy napot sem tanított. A nagybátyja ellógta az orvosi egyetemet. Apám, anyám orvos akart lenni, egyiknek sem sikerült anyagi/családi okok miatt. Apámnak tönkre ment az újságírói karrierje is. A nővérem sem tudott a szakmájában elhelyezkedni. Én nem fejeztem be az egyetemet. Férjem tudását sem méltányolják eléggé. Mi segít?! A spiritusz. Nem feltétlen az alkohol, a lélek. Meg kell törnöm a karmát. Igen, sokan voltak/vannak okosak a családban, vannak csalódások, ki nem teljesedett ambíciók-de áldás, bocsánat, szeretet .

Viszonylag boldogan.  Méltósággal bejárni egy hátrányos helyzetűeknek szánt tanfolyamra.  Elég jól kiegyensúlyoz a Medazepam.  Higgadtan tűrni a kapálásomra tett beszólásokat,  a lesajnáló nézéseket.  Örülök, hogy végre kimozdulhatok a négy fal közül. Fejben szociológiai tanulmányt folytatok, meg ellógok imádkozni szünetekben. Egyik imám után találtam egy húszezrest a fűben. És nem tartottam meg, hanem a férjemnek adtam.  Próbálok jobban spórolni. Hagyja magát dédelgetni még a futókacsám is.  Az állatszaporulat előmozdítása érdekében "zaklatok" mostanában falumbelieket.  Egyre kevésbé feszélyeznek emberek. Büszke vagyok magamra.  Meg fog majd találni a megfelelő munka is.  Addig is imádkozom. Nagy erőt ad a Biblia. Érzem, hogy nem vagyok egyedül. Türelemre és kitartásra int. 

Embernek maradni az embertelenségben. Áldás arra a sok unalmas és egoista, meg tőlem és mindentől rettegő emberre akivel körül vagyok áldva.  Egy pesti hétvége után elfáradva, folyamatosan mosva az oviba szoktatós gyerekkel. Sokat sütök-főzök, de az is már csak amolyan pótcselekvéses gyakorlás. Ugyanis alig van étvágyam mostanában.  Marfan-betegségre gyanakszom magamon, hogy nincs rajtam semmi zsír, meg olyan szívbillentyűhibám van, meg gerincferdülésem volt, rövidlátásom van.  Nem tudok pihenni mostanában. Nem vigyáz senki a gyerekeimre, szarakodnak a kocsik, nem kapok szabadnapot. A vallás az ópiumom, gyakran forgatom a Bibliát.

Kicsit félek, hogy a béltükrözésen majd valami gikszert találnak bennem. Előző életek: Rúzsa Magdi, Csernus, meg egy volt barátnőm aki nagy hatást gyakorolt rám, mind Szabadka környékéről származnak. A kelta népzene  szintén különös hatás alá kerít. Utánaolvastam, hogy több száz éve pont Szabadka környékén éltek kelták.  Hát ennyi. LElassulva, de érzékenyen és befogadóan.  Imádkozom. Hogy a politikusok nőügyei jól alakuljanak. Kéne most is sok Monroe, meg Lewinsky. Meg igazi barátok. Mindenkinek kellenének barátok.  Én már nem görcsölök (annyira)rajtuk.

Kertésztanfolyam. Egyáltalán nem derogál beülnöm cigányok közé. Néha még könnyebben társalgok velük, mint fehérekkel. Van bennem is valami cigányos. Szeretem a csicsás dolgokat meg a sok gyereket. :))  Rövid ideig laktam Borsodban és sose feledem, mikor hoztak nekem finom pörköltes paradicsomos tésztát.  Igaz, kétszer is betörtek hozzánk, de tetszik a közvetlenségük, barátságosságuk.  Fejfájás. Nem tudom, nekem menni fog-e valaha a nyelveken szólás. Jó lenne megtanulni igazán hatékonyan imádkozni. Furcsa, hogy keresztények nem hisznek előző életekben, meg párhuzamos univerzumokban, aztán meg állítólag középkoriak hangján szólalnak meg.

Életem első állásinterjúja a megyeházán. Hát nem a hippi háromgyerekes anyuka kellett közfoglalkoztatott titkárnőnek.  De ottvoltam. Bízom benne, hogy valakinek éppen énrám lesz szüksége. Addig meg beülök egy kertésztanfolyamra, amíg ki nem dobják a folyton bepisilő, de egyébként végtelenül aranyos gyerekemet az oviból.  Isten szeret.  Hónapok óta tengelytöréses kocsival közlekedtem. A Szentlélek egybentartotta alattunk.  Érzem az energiát, a növekvő bizalmat. Büszke vagyok magamra. Ja és a lányomra, aki megnyert egy városi nyelvtanversenyt.  Néha eljárok a babtistákhoz és adjuk egymásnak a jókívánságokat.  Máskor bűnbánóan és szavak nélkül állok hosszan a pszichiátria mellett álló Szűz Mária szobor előtt. Aztán felsétálok a Kálváriához és a domb tetején az om mani padme om-ot mantrázom a madárcsicsergésbe feledkezve. Szeretek élni.  Oda se neki identitászavar, meg személyiségzavar.  Oda se neki farkas.  Áldás az irigyeimre. Áldás az ördögre. Áldás egoista ateistákra és népirtókra. Áldás Mindenkire. Mosolyogni bele a világba. Amíg tehetem.  Aztán majd odafentről. 

Moonlight shadow. Járok a gyülekezetbe. Tegnap házi imádságra is eljutottam. Nem egyezik sok mindenben a hitünk, de sok mindenben meg igen.  Az igeneket és az embereket keresem.  Az egészségem miatt néha meditálni szoktam, annyira vacakul szoktam lenni.  Néha magamért is kénytelen vagyok imádkozni. Hogy vinni tudjam a keresztet, hogy húzni tudjam az igát. Belinda La luna. Tegnap is szuperhold lehetett, olyan hatalmas volt.  Kiegyensúlyozottság, emberség.  A jót keresni mindenben.   Ha legyőzni nem tudod az ellenségedet, öleld át. Addig sem tud kardot venni a kezébe. Idézet egy filmből. 

Az imádkozás az új drog.  Próbálok magammal jóban lenni, mert az emberek még mindig borzalmasan gyerekként kezelnek és sokszor elbeszélünk egymás mellett. Én nem értem őket, ők nem értenek egyet. A vallásos barátnőmmel szerencsére még tartjjuk a kapcsolatot. Kiderült, neki is elég hasonló anyja volt.  Együtt imádkozunk, Bibliát olvasunk és gyerekruhákat csereberélünk.  Egy másik idős nénivel is összehaverkodtam a faluban. Ma konkrétan két órát beszélgettem vele, egyébként majdnem egész nap a pincénkben csöveztem, mert  bennhagytam az útszélen hagyott defektes kocsiban a lakáskulcsot.  Kicsit szét is vagyok esve annak ellenére, hogy nem is iszom. Holnapoutánra van időpontom pszichológushoz. Tudom, hogy férjemnek legalább akkora szüksége lenne pszichológusra, mint nekem. Igazából zavarja az én egyre növekvő önbizalmam és önállóságom szerintem. Nem egészséges személyiségek lehet, hogy nem örülnek családtagjaik pozitív változásának. nem egy helyen olvastam. Anyósom is jön hamarosan.  Legalább szépeket álmodom mostanában. nagy, barátságos házakról. Sajnos úgy érzem, a legjobb barátom cserben hagyott. Nem bírja már a lelkem tovább a lelki terrorját. Hogy mindenáron el akarja hitetni velem, hogy nemnormális és értéktelen vagyok.  Bízok Istenben, kezdem megkedvelni felebaátaimat, de szét vagyok esve.  Egészségem megőrzése érdekében nem marad már tényleg semmi, csak a vallás.   Nem hiszek az embereknek, hogy bolond nagy gyerek vagyok. Ha én is elhiszem, akkor már tényleg menthetetlen vagyok. nem muszáj egyetértenem. Ők nem élik át azt, amit én. Bezártság, megalázás, emberszámba nem vétel, gyűjtögetés, kényszeres evés stb.  Néha lehúzok egy jelképes redőnyt és elkezdek meditálni, meg imádkozni. Nem mindennapi , meg nem magamból kiinduló dolgokért. Elvonatkoztatni a sérelmektől.   Macskaterápia.  

Mosolyogva, türelemmel farsangoltatni a gyerekeket. Akkor is, ha olyan depressziós és gátlásos vagyok, hogy kabátban maradok és legszívesebben tíz perc után hazarohannék. De nem teszem. Mosolyogva fogadom fiam dühkitörését, a legtermészetesebben, szintén mosolyogva írom egy pzs-re egy pszichológus telefonszámát, tíz év felejtés után egész tűrhetően kommunikálok egy német házaspárral és még a haragosomat is mosolyogva hazafuvarozom.  Nem lehet másképp. Ha mások egy háború közepett képesek mosolyt erőltetni magukra, akkor nekem kötelességem. Harcolva a betegség és a kirekesztettség ellen. Csak azért is. Én megtehetem még, hogy mosolygok. Én is imádom egyébként, ha rámmosolyognak.  Túlélni. Muszáj a túlélésért kezelni tudni az embereket. Ha már bunkósbottal nem is csapnak agyon, de a magányban és a hargba is bele lehet halni. Lásd lupusz.  

Erős meditációs imák.  Éppen elegen sujkolták már belém, hogy egy tehetségtelen, agyamputált senki vagyok. Életmódváltásom óta a föld fölött lebegek. Megfogadtam, hogy többet senkit sem húzok le energetikailag a panaszkodásommal.  Megfogadtam, hogy aki nekem rosszat akar, annak inkább segítségre lenne szüksége. Nos, van ez az elég súlyos betegségem.  Itt a három tehetséges gyerek, a zseni férj. A roknok egy megbízhatatlan gyereknek tartanak. És küszködnek mind a saját szorongásaikkal.  Barátom egy se. Lefele, meg magamba meg mások hibáiba már néztem eleget. Mit csináljak. Az égre emelem a tekintetem, mantrázok, énekelek, sírok és CSAK jó dolgokat vizualizálok.Hogy renenerálódik a természet, hogy kisimul döntő politikusok lelke. Mint egy apáca, csak éppen "világiként".  Kicsi dolgokban olyaan béna vagyok. Nem tudok egy telefonszámot, egy dátumot fejben tartani. De a megérzéseim egre jobbak. Megérzés alapján százasra pontosan megrakom úgy a bevásárlókosarat, amennyi pénz van nálam, nem nézem az órát, de megérzés alapján odaérek mindenhová. Nem mérem a gyerekek lázát, a közérzet alapján megérzésre használok lázcsillapítást. Egyszerűen nem érdekelnek a számok.  Mindn bizonnyal a jobb agyféltekém az erősebb. Pedig nem is vagyok balkezes. De a jobb kezes írásom sokat csúnyult is mostanában.   Nem bánnám, ha kifejlődne bennem, valami természetgyógyászati képesség.  Mostanában pedig kevés "kuruzslást" olvasok össze, inkább a szeretet , a hit és az egyetemesség témakörével fogalalkozom.  Ha mindenki haszontalannak gondol is, csak azért is bízok magamban.  A Medazepam elég jól kiegyensúlyoz.  Egy kis drog nem árt, hogy könnyebben kapcsolatba lépjek az égiekkel.  Egyszerűen tisztább a fejem tőle. Mit magyarázkodjak. Az agynak is van biokémiája. És ha az embernek életvezetési problémái vannak, meg kell próbálni a nyugati medicinát is.  Derűsnek kell maradnom. S rám talál majd az Élet.  Befogadónak kell lenni. De nem csak a kritikákra.  Igazából én az élő emberek között eléggé unatkozom.  Nem igazán értem őket és úgy érzem, ők sem értenek engem. E kellemetlen érzés ellenére meg kell őriznem kedélyemet és tartásomat. 

Nem tudom, folytassam-e a baptistákkal a barátkozást. Vagy keressek valamilyen katolikus közösséget inkább.  Az én elképzelésembe nem fér bele Mária semmibe vétele és a halottakkal való kommunikáció bűnössége.  A házunk előtt például elhalad egy katolikus zarándokút.  Nem bíznak bennem az emberek. Felülrő várom a barátokat. De a baptista terhes nőt meg kéne látogatnom, szerintem depis ő is otthon és kell neki a biztatás, hogy ne érdekelje az emberek véleménye, hogy kis lakásba minek negyedik gyerek. Csak vitatkozni nem érdemes vele vallásügyben.  Miattam nem kell buszozni rosszulléttel.  Még kaját is vihetnék neki.  Figyelni, kinek van éppen szüksége rám. Apámat is lassan megint meg kell látogatnom. Szintén depressziós. Súlyosabb fajta. A temetőbe is vihetnék virágot. Pécsre is majd elmehetnék anyámmal.   Nagyon fontos szerintem a halottakra emlékezni.  Hullamosó is lennék, ha férjem nem lenne ilyen kényes.  Bárcsak az álmaimnak legalább a felét meg tudnám valósítani.  Szépen nőnek a gyerekek.  Konfliktuskezelést gyakorlok a középsővel. Pont én. Dehát megpróbálom. Hogy inkább a falat rugdossa, ne az emberek lábát, vagy a nyelvét öltse ki égtelen sikítozás helyett. A rosszat egy kevéssé rosszal behelyettesíteni. Mellette meg iszonyatosan elkényeztetni. Mert "normális" fegyelmezéssel asztmás rohamig ordítja magát a radiátor alá bújva. Nem lehet mindenkit a hagyomásos seggrepacsikkal, meg pofonokkal nevelni.  Az is erő, ha vki megállja pofonok nélkül. Ma még hülyének tűnhetek, de később be fog igazolódni, hogy nekem van igazam.  A szeretethez és a türelemhez is nagy erő kell. Hát a következetesség nem sikerül. Nem lehetek tökéletes. Senki nem bízik bennem, majd én bízok magamban és tudom, hogy az égben még páran hisznek bennem. Túl kell élnem. Sokat segít dr Chen inulinos probiotikumja. Most a bélflóra megerősítésére feküdtem rá. A remény hal meg utoljára.

Nem járok már a vallásos közösségbe se. Fáraszt a városba utzás és rossz érzéssel telít el, hogy ott nem ismerik el Szűz Máriát és hogy tilos a halottak lelki üdvéért imádkozni. Akkor már maradok inkább katolikus.  Férjemre és a gyerekeimre figyelek, olvasgatok és a magam sajátos hite szerint élek. Bízok magamban mások helyett is. Az is hülye, aki gyerekként kezel felnőtteket. Nem illek én sehová sem. Komoly kötődés zaraim lehetnek. De ennek ellenére törekednem kell az életigenlésre és a harmóniára. Talán idővel más agyterületek kompenzálni fogják  a mostani  barátkozásra képtelen állapot kiváltó okát. Ez van.  Várok. Az  vallásos gyülekezet sem igazán az én világom. Fogalmam sincs, mihez kezdenék. Elmennék segédápolónak, pénztárosnak, Flextonics-ba összeszerelőnek, teremőrnek, ezoterikus boltba eladónak, de jelenleg itthon kell helytállnom, mert kint lakunk a fenében és amíg az összes gyerek meg nem tanul önállóan távolsági busszal járni, cirka 8 éves koráig, addig a segítségemre vannak utalva.  Nem szabad meghallanom, hogy mások szerint mi mindenre nem vagyok képes és hogy mennyire gyerekes vagyok. Hát aztán. Valószínűleg azért gondolkozom annyit természetfeletti dolgokról, mert nem igazán tudok az emberekkel mihez kezdeni.  De nem szabad ezért sem magamra, sem másokra haragudnom többé. A harag csak ront mindenen. Szeretettel a magányban.  Itthoni szerzetesnőként.

Növekvő lazaság, egyre jobb kommunikáció és konfliktuskezelés. Csakis lelassítva és szeretettel. Jobban figyelve az apró jelekre és igényekre.  Szemébe nézni mindenkinek és nem eldurranni az agyamnak. De ha el is durran, akkor is minél selfebbnek maradni. Mert sok magyar szerintem még utálkozni is fél igazán. De az én szempontomból ez nem akkora baj. Ha magamra maradok, akkor csakis a saját pozitív példámmal juttathatom előre életem akadályozóit. Ők is ISten gyermekei. Míg agyon nem vernek vascsővel egy ezresért. Lehetne erről egy dalt írni. Meddig tarthat a megbocsájtás. Emberi részről. Kicsit olyan, mint a pap dilemmája, aki testvére gyilkosát gyóntatja.  Meg hát rájöttem, hogy még nálam is egyszerűbb emberek pusztán a pozitívabb kisugárzásukkal és a barátságosságukkal nagyobb sikereket érnek el.  Szóval nekem most erre a szociális érzékenységemre kell ráfeküdnöm. ORvos és egyetemi tanár úgyse lehetek, de lehet, hogy még egy ruhatáros sem, ha minden kritikát felveszek. Embernek maradni minden körülmények között. Nálunk nem csak zsíros kenyér van, de olyan jó lenne erősnek lenni és megteríteni azt az asztalt szépen.  Az alapoknál olyan jó lenne erősödni néha.  Erő. A jó dolgokhoz.  Kínaiak, hogy miért nem tudtok higany helyett valami növényt keverni a műanyaghoz-muszáj-e a műanyag.....miért snassz a zsírból főzött szappan, miért kell orángutánokat égetni az olajpálmaültetvényekért. Imádkozom, hogy a pénzeseknek megjöjjön a józan eszük.  A Földet kell megmenteni, nem a Marsra készülni.  Csak hát az erőszakosabb a szaporább.  Jó lenne, ha ezeknek a környezetszennyező gyárosoknak megjelenne az öregapja szelleme és sugallna nekik valami természetesebbet, valami egyszerűbbet és ésszerűbbet.

Ki bízzon bennem, ha én magam sem.... Újból meg kellett szülnöm magam. S a gyerekeimmel való együttélés során tudatosulnak bennem rég elfeledett, vagy meg sem tanult dolgok.  Találtam egy új kedvenc előadót; Birdy, most őt hallgatom.  Fáj a torkom, a fülem, a hónom alja, a homlokom, a bőrömnek fáj minden súrlódás.  Om mani padme om-ra váltottam, mert nagyon szarul vagyok. Lenne sok gondolatom megírni, de nagyon elfáradtam ma a felmosásban, meg stresszeltem magam, hogy sötétben-esőben kellett vezetnem, tegnap anyám izgatott fel, tegnapelőtt férjem veszekedett velem.  De ez a zene eddig még mindig segített. Máris jobban vagyok. A kicsi is idejött gyurmázni.  Szerintem ő is megérezte, hogy nem vagyok jól. Nekem dől, hogy adjon egy kis erőt. Én meg sírok a meghatottságtól. Ma is sírtam. Mikor a life networkon egy szülést néztem.  Úgy üvöltött a nő kitolás közben, mint egy csecsemő. Nagyon meghatott.  Nekem nagyon szép szülésélményeim voltak, kicsit én is ordítoztam ugyan, de szerintem nem okozott traumát. Vajon anyám szülése lehetett olyan rettenetes, előző életeimben követtem el szüléssel kapcsolatos bűnöket, vagy csak nagyon szeretnék szülésznő lenni, csak a családom nem támogat ebben.....nem tudom, melyik miatt érint érzékenyen a dolog. 

Anyám nem bízik benne , hogy valaha is megállnám a helyem a munka világában és lesznek barátaim, de a gyerekeket szerinte nagyon szépen nevelem. Anyósom szerint meg a gyerekeim fognak elzülleni.  Férjem kilenc évig játszatta velem az áldozat szerepét; de én bízom magamban. Bízom, mint egy kómában fekvő gyerek édesanyja a felébredésben, bízom, mint a virág, hogy ki fog sütni a nap és bízom, mint Jézus, hogy minden bárányát szereti. Durva, hogy épp egy karataedző mondta rólam zárt ajtók mögött, hogy én nem vagyok semmire képes, max. kávét főzni. Aztán neki ment gallyra két házassága is, szóval.....Mostohaanyám is próbálkozik folyton a megszégyenítésemmel, múltkor, a családi asztalnál ordítozott velem, hogy szégyen, hogy még mindig nem sütök.  Mégis ő volt diliházban, pedig micsoda remek hobbija van.  Tudom már, hogy gyerekkorban rontják el az embert a szülők a saját félelmeikkel, hogy "neked úgysem fog sikerülni", vagy tudatalatt, hogy "nehogy már többre vigyed nálam".  Valamit tudok én is.  Növekvő belső erőt érzek magamban.  Nekem azt is megmondták, hogy soha nem fogok megtanulni autót vezetni. Két évig szenvedtem egy elnyomó oktató oldalán, egy zenész buszsofőr meg két hét alatt belém verte a sebességváltást, szó szerint a lábamra csapott, ha rosszkor nyomtam meg a pedált, de nem bántam. A  harmadik oktatóm csak simán éreztette, hogy megbízik bennem, biztatott és még a tételt is megmondta.  Anyámnak is valami kötődési zavara lehet. Monta, hogy nyugdíjasan időseket akar segíteni, pedig az anyját nem ápolta, és nekem sem segít sőt meg is mondta, hogy ezentúl sem akar segíteni.  Vajon könnyebb segíteni egy ismeretlennek? Vagy csak úgy mondta, aztán még meggondolja magát....nem is érdekel igazából. Nem igazán tudok baráti kapcsolatban lenni velem. Mindig azt érzem, hogy nem engedi, hogy a szintjére emelkedjek, sosem kezel(t) teljesértékűként. Múltkor mikor álltam vele szemben, önkéntelenül is még jobban begörnyesztettem a hátam, szinte éreztem, mintha a földbe nyomna az energiája.  Nem tudom. Csak embernek maradni a mában. A mák teremtik meg a jövőt. 

Á, nem engedtek ám be azóta az ovi csoportszobájába gyerekeket dajkálni, lányokkal csacsogni, fodrászosat játszani.  Túl szép is lett volna, ha többször is zehetnék másokkal is jót. Túl sok vagyok és túl más. Talán megijednek tőlem az emberek, hogy egyből megtalálom a probléma gyökerét, hogy az árva gyerek megszületéseset akar velem játszani, hogy az orvosi váróban öt perc beszélgetés után egy jól szituált ismeretlennel arról beszélgetünk, hogy temetőben szoktunk sétálni és jé, nincs ezzel egedül, meg még soha senkivel nem beszélgetett még erről. Nem mondom, hogy mindenkit a temetői gót szokásaimmal fárasztok, de nagyon sok ember szóvá tette már a velem való beszélgetés(ek) végén, hogy még soha senkivel nem beszélt erről, meg arról.  Aztán a legtöbbször nem is lesz következő alkalom. Túl sok vagyok!:)  De már nem az emberekben keresem a hibát, hanem lazán röhögök és többet beszélgetek Jézussal, meg a férjemmel is. Nekik nem vagyok túl sok. Inkább az az érzésem, hogy néha túl kevés. De csak azért sem leszek rosszkedvű. Tegnap olvastam egy cikket arról, hogy kivétel nélkül minden szenvedélybetegnek traumatizált gyerekkora volt. És van valami indián drog, amit már pszichológusok is használnak, hogy a páciens megélje a teljesség élményét és mindenki meggyógyul, csak sokan vissza is esnek.  Igen, én is, mikor tavaly előtt erősebben nyomattam a nyugtatót, meg iszogattam, volt egy alkalom, hogy leültem a konyhaasztalhoz és nagy boldoságot meg megnyugvást éreztem, hogy igen, nem vagyok egyedül, Jézus szeret és velem van és nem az a helyes, ha iszom, de akkor kellett az ellazulás, hogy intenzívebben rá tudjak hangolódni az univerzum pozitív rezgéseire is, ne folyton csak a többi ember, meg az előző generációim, meg az egész magyar valóság duruzsolása menjen, hogy nem vagy való te semmire, úgyse fog sikerülni, lusta és rendetlen vagy, minek neked gyerek is, minek költöztél falura, ha nem gazdálkodsz, blabla-na, ebből a sok blablából úgy érzem, végre sikerült kijönnöm. Maximálisan átéltem az emiatti és a betegségem, a családi problémáim miatt érzett fájdalmamat és őszintén kértem Jézust, hogy szeretnék egy segítő , értékes ember lenni, nem magam miatt, de nem is csak a gyerekeim miatt, de adjon már értelmet az életemnek, akkor is, ha anyám annyira nem akart megszülni, akkor is, ha mindenki a környezetemben le akar beszélni róla, hogy valaha is emberek között dolgozzak felelősségteljes munkakörben. Nekem megmondta pszichológus, hogy lehet jogosítványom, még egy gyerekem, a diplomától sem álltam messze, akkor ne akarjanak lebeszélni arról, hogy egyszer pénztárosként s kipróbáljam magam.  Nem olvastam egy diákmunkásról sem, aki azért lett öngyilkos, mert több milliót félreszámolt a TESCOnál.  Nem ok nélkül féltenek, de azok a nagy féltők vajon mennyre tudták megvalósítani a saját álmaikat?!

Próbálkozom. Most éppen pótkávéval próbálkozom. Olvasgattam drága táplálékkiegészítőkrőlpl. Neprinol, ami jó lenne nekem a gyulladásos izzadmányokat felszámolni, enzimek vannak benne és ennek a yógyszernek van egy kistestvére, még a csomaolásuk is ugyanolyan, csak más színű és fő hatóanyaga az inulin, ami a pótkávé cikóriájában is megtalálható nem kicsivel olcsóbban. Az inulin a bél PHját gyógyítja azáltal, hogy a jó baktériumokat táplálja. Eljárogatok vasárnapi istentiszteletekre. Kiderült, hogy várandós, akivel ott barátkoztam. Egyrészt marha irigy vagyok, másrészt félek felzaklatni, nagyon lehet vele vitatkozni vallásos dolgokban-szóval félek túl gyakran az idegeire menni, kicsit hanyagolnom kell ezt a kezdődő barátságot is....  Egyébként jól vagyok.  

Autoimmunnal élni cifra dolog. Az ember nyolcvannak érzi magát néha huszonnyolcan. Ja, már kilencen.  Reggel rohadt rosszul voltam, egész héten buszoztattam a gyerekekekt, cipeltem a kicsit, ráadásul tegnap elfelejtettem bevenni a szteroidot is.  Sántítottam, fájt minden mozdulat.  Éhgyomorra mit lehet reggel....két Aspirin protect meg volt még valahol egy tabletta Meloxikam-nem szteroid gyulicsökkentő.  Egy óra múlva jobban.  Adiemust hallgatok. Én, a gyenge, akinek nincsenek barátai, akit hanyagol a családja, csak eltalált a szeretet.  A betegség is javítja az empátiát, nem csak a gyerekek.  Ma jöttem rá, hogy nekem szülés után begyulladhatott a pjzsmirigyem is, ezért is a fogyás, a hasmenés, a gyors szívverés, a depresszió, mert szokta mondogatni az immunológus, hogy "emelkedett TSH", de nem részletezte, így is elég tudálékos vagyok.  Csak ma volt időm kicsit olvasgatni Csernobil témában és ott is említették, hogy bizony, bizony, autoimmun betegségek, köztük pajzsmirigy megbolondulása is.  Írták, hogy az enyhébb pajzsmirigy elváltozásokra nem szoktak külön gyógyszert felírni.....enyhe, de nagyon érzékeny kategória vagyok. Tehát környezeti ártalmak, plusz stressz miatt nem állt vissza az immunrendszerem terhesség után a normál szintre. Paleóznom kéne. De depisen nehéz. 

Nem jutok el sehová. Ingerszegény, beteg környezet.  Nem tudok pihenni.  Nagyon megviselnek ezek a szünidők, ezek az összezártságok.  A gyerekek egész nap a tévét nézik, aztán meg férjem nekiáll velük barkácsolni, meg gyertyát önteni, megy a veszekedés utána a nagy rendetlenség miatt.  Csatornaeldugulás szilveszterkor, szótlan-sótlan szaunázás, vélt, vagy valós betegségek, ablaktörés......és nem tudok elmenni már hónapok óta pár órára itthonról gyerekek nélkül, mert nyáron egyszer chateltem egy fiúval, aki a templomban vigasztalt, de most még a női gyülekezetbe se tudok eljárni, bazdmeg, mert a rádió estére ónos esőt mond, busz meg hét órakor van utolsó.   A részmunkám se álomállás. Szorítanak a határidők, a papírmunkák, több embertől is függök, mikor tudnak a gyerekeimre vigyázni, kinek a munkáján kell osztoznom, néha nem is értem, néha erőltetettnek érzem az egészet.  Szóval nem igazán ad keretet a napjaimnak, ugyanakkor azt érzem a bölcsőde hiánya nélkül, hogy nem is vagyok jó munkaerő.   Nyomom a szorongásoldót, mégis nem sok választ el attól, hogy a fejemet a falba verjem. Nem szorongok, inkább elkeseredett vagyok.   Nem tudok egy spagettit se főzni.  Komolyan, a legócskább menza jobban főz nálam.  Meg ahogy az ételeim kinéznek, az is borzasztó. Elszakad a bundáskenyerem. Beszívja az összes vizet a tésztám.  Néha megszórom egy kis nátrium glutamáttal, hogy legyen menzásabb a fíling.  Valamit kéne zabálni, ha már innom nem szabad a Medazepamra. Ebédkor is rosszul lettem a nagy tányér tésztától. Teljesen beszédültem tőle.  Le kellett feküdjek.   Ne szívjatok Guilessis, vagy milyen cigarettát, az nagyon szar.  Túl sokat nézek tévét.  Tegnap a tövismadarakban volt, hogy a színésznő azért nem akar férjhezmenni, azért nem hiszi el, hogy lehet őt szeretni, mert az anyja őt sose szerette eléggé.   Kurva Medazepam, nem szedhetek belőle kettőt, mert rohadtul elmesésíti az agyamat. Nincs meg hozzá a testsúlyom, meg a májam is szar, pedig az orvos kettőt írt fel, de szerintem az sok.    Hol marad ma a szeretet, Jézus? Mostanában, ha hülye árnyékokat látok a szobában, elfordulok és imádkozni kezdek, lebeszélem magamat a szellemekről, meg a földönkívüliekről.  Nem érdekelnek.  Majd ha adnak valami különleges képességet, egyezkedem velük:), addig hagyjanak békén, elég nekem a bajom.

Írok mindenkinek, vagyis senkinek, magamnak.  Lassan lehet újévi terveket szövögetni. Hízni. Jó sokat. Kíváncsi lennék, milyen érzés dundinak lenni, a nadrágokat öv nélkül hordani.  Megerősödni mind testileg, mind mentálisan. A gyerekekkel kicsit szigorúbbnak lenni. Pozitívan gondolkozni és sokat imádkozni. Távlati tervek. Elköltözni innen. Értelmes munka.  Terepjáró. Fenékig érő haj. Még egy gyerek. Kutya. Halak.  Öregkoromra megtanulni még egy nyelvet és hegedülni, vagy zongorázni. Jógatanári papír is esetleg. Ja, fél tucat OKJ-s képzés. Ápolói, dajkai, szociális gondozói, felszolgálói, idegenvezetői, ECDL...El Camino. 

Múltkor sikerült kicsit spirituális dolgokról beszélgetnem valakivel a templomban.  És megint hatalmasat sírtam, mikor arra gondoltam, hogy mennyire meg nem értett lehetett gyerekkorában az a sok háborúzó férfi.  Rohadt magányosak is lehetnek.  Az ember magányában megkattan, sokkal könnyebb negatív, destruktív irányba elmozdulni. Veszélyes, ha valaki az utálkozásához társakat, megerősítőket talál. Rossz az, ha a közös ügy rossz.  Most próbálok embereket toborozni, hogy jöjjenek el velem a Krisna völgybe kicsit  kikapcsolódni.  Nehezen és ,lassan megy, de több év vágyakozás után Szántóra is eljutottam.  Lett kakasunk is.  Mikor hoztuk, olyan ösztönösen fogtam meg.  Szeretem az állatokat.  Az embereket is szeretném. Ha hagynák magukat. A depis anyukával is elkerüljük mostanában egymást. Mintha direkt úgy mennének mostanában a gyerekei, hogy ne találkozzunk. Nem lehet semmit sem erőltetni. Azért próbálok minden nap pár jó szót váltani vele.  Barátnőjével, egy volt osztálytársammal is összejöhetnék, csak ő a városban lakik.  Figyelnem kell a barátkozásra adódó alkalmakra.  Figyelnem kell mindenre. Hogy észrevegyem a vészjósló jeleket. Hogy ne vágjanak át. Hogy időben szóljak, ha valami nem tetszik-mosolyogva, kulturáltan, selfen. Igazából engem azért a férjem meg a pszichológusom tanított meg selfen kommunikálni, mert otthon a nővéremnek mindig hagyták, hogy rondábban beszéljen velem, mint a kutyánkkal. De vajon miért volt benne annyi gonoszság? Érezte szüleim közti feszültséget?!  Engem ő többet bántott, mint ez utóbbi? Miből fejlődhetett ki a gonoszsága? Aztán most meg állatidomár lett belőle. Megszelidült egy normális pasi oldalán. De a pasi mondta nekem, hogy nagyon fel kellett tuningolnia nővérem önbizalmát.  Mostanában jóval lájtosabban elemezgetek ilyen családi sérelmeket. Nem kattogok rajta folyton a szorongásoldónak köszönhetően.  Nem tudok belesüllyedni egy konkrét gondolatban, mindig jön valami újabb, ami lehet akár pozitívabb is. Nem is olyan rossz a Medazepam.  Alkohollal is el lehet ezt érni, de akkor jön még egy olyan gátlástalan idiótaság, például hogy a halottak bomlását fél óráig részletezem a gyerekeknek.  Nem akarok olyan lenni, mint apám, aki dugiban vízzel visszahigította a ruhásszekrényben rejtegetett pálinkát, aztán sárga szemekkel órák hosszat mesélt nekem a földönkívüliekről.